Egyszer, egy korábbi bejegyzésben már felhívtam a figyelmet rá, hogy az internet bizony nem barátja a kormányzó hatalomnak, hiszen sorra kerülnek elő korábbi szilárd kijelentéseik, melyeknek ellenkezőjét hajtották végre pár év vagy pár hét elmúltával. Mert ez utóbbira is van példa bőven, csak a mai magyar polgár ingerküszöbét már ez nem üti meg.. Hálásak lehetnek érte a politikusok. Na de álljon itt egy 2006-os Új Ember cikk, melyben Hoffmann Rózsa kifejté véleményét a tandíjról:
Hoffmann Rózsa
Tandíj a diplomáért
Sokak számára megfizethetetlen - itt és most elfogadhatatlan
Sajnos megszokhattuk már, hogy négyévenként, a nyár eleji kormányváltást követően a hatalom új birtokosai első teendőik között azonnal módosítják az oktatási törvényeket. Ez a mostani törvényalkotási láz azonban sokkal fájóbb az előzőeknél. Leginkább azért, mert az indoklásra kitalált szövegek képmutatóak, hazugok. A kormány minden változtatási szándékát a reform fedőnévvel takarja, szembeállítva a koalíció "modernizáló", szárnyaló jövőt festő törekvéseit az ellenzék - köztük a Kereszténydemokrata Néppárt - úgymond maradiságával. Azok az emberek, akik csak egyes televíziós csatornák híradásaiból szerzik közéleti ismereteiket, könnyen be is dőlnek a hangzatos szóáradatnak. Ám a valódi történésekre is figyelőknek érteniük kell, miről van szó. A reform fogalma újraformálást, megújítást, átalakítást - pozitív tartalmánál fogva jobbítást jelent. Ezzel szemben a felsőoktatási törvény módosítása úgyszólván nem szól másról, mint a pénzről. Valamint kapkodásról, amely bizonyossággá érleli a gyanút, hogy a beterjesztett törvényszövegek mögött nincs stratégiai gondolkodás.
Jól példázza ezt az állítást a felsőoktatási tandíj ügye.
Az egy hónapja jóváhagyott kormányprogram még így szólt: "A felsőoktatási intézmények fenntartható, és a mainál igazságosabb finanszírozása érdekében bevezetjük a tanulmányi költségekhez való utólagos képzési hozzájárulást." Ez a szöveg önmagában elárulja, hogy korántsem a hallgatók közötti igazságosabb teherviselés szándéka vezette a kormányt, ahogyan az a törvény indoklásakor elhangzott a parlamentben: az egyedüli cél a pénzügyi lyukak betömése. Néhány nap leforgása alatt azonban eltűnt az "utólagos" jelző, és az e hetekben tárgyalt törvényszövegben voltaképpen már tandíjról van szó. Nem is akármilyen csekély összegről, hanem évi 105, illetve 150 ezer forintról, mégpedig az államilag finanszírozott képzésben. Ez annyit jelent, hogy 2008-tól egy ötéves képzésben megszerezhető egyetemi diplomáért 615 ezer forintot kell fizetnie a majdani hallgatónak, illetve családjának.
Ha olyan gazdag társadalomban élnénk, ahol valóban nagy a jólét és magas az életszínvonal, továbbá alapítványok kínálnak tisztes ösztöndíjakat a tehetséges, ám szegény sorsú diákoknak, mi is igazságosnak, s ennélfogva elfogadhatónak tartanánk valamilyen szerény mértékű felsőoktatási tandíjat. Ám a magyar társadalom zöme a szegénységi küszöb környékén él. Napi megélhetési gondok, hónap végén kétségbeesetten számolgatott forintok nehezítik a családok többségének életét. Ilyen körülmények között a százezres nagyságrendű tandíj számukra megfizethetetlen, a ténye pedig elfogadhatatlan.
A magyar szellemi és közélet legjobbjai a XX. század több periódusában komoly erőfeszítéseket tettek, hogy a szegény, ám tehetséges fiatalok, a "nép fiai" egyetemeken tanulhassanak, és megindulhassanak a társadalmi felemelkedés útján. Gondoljunk akár a két világháború közötti évek népi mozgalmaira, akár a háború utáni évek néhány valóban baloldali, jó szándékú törekvésére. Most mindezt a nemes hagyományt egyetlen tollvonással elsöpri a magát - álságosan - baloldalinak nevező kormány. Mert mi várható a tandíj bevezetése után, Magyarország kilátástalannak tűnő költségvetési helyzetében? A szegény családok, illetve gyermekeik számára három út kínálkozik:
1. Mégis továbbtanul a gyerek, ám ennek érdekében a szülők további munkákat vállalnak, hogy a tandíjat és a betevőt biztosítani tudják. Előbb-utóbb belerokkannak az erőfeszítésekbe.
2. Továbbtanul a gyerek, és éjszakai, hétvégi munkavállalással maga teremti elő a tandíját. Ha energiáinak nem kis részét nem a tanulásra, hanem az anyagi feltételek előteremtésére kell fordítania, romlani fog a tanulmányi eredménye, aminek következtében esélye sem lesz a szűk körben biztosított kedvezményes ingyenes tanulásra.
3. Eleve lemond továbbtanulási szándékáról. Bizonyosan ez a sors vár a többgyermekes családok második és sokadik gyermekére. Visszakanyarodunk tehát abba a korba, amikor az elsőszülöttet még csak valahogyan kitaníttatták a szülei, de a sorban utána következőknek már nemigen adatott meg ez a lehetőség.
A tandíj bevezetése tehát (nevezzék akár képzési hozzájárulásnak) előreláthatóan megfosztja a legszegényebb tehetséges fiatalokat a diplomaszerzés kilátásaitól. Éppen akkor, amikor Magyarországnak égetően szüksége volna a szellemi gyarapodásra, a tehetségesek valódi érvényesülésére.
A Kereszténydemokrata Néppárt történelmi hagyományaihoz híven a szociálisan rászorulók érdekeit védi. Ennek értelmében nem támogatja a tandíj bevezetését, s ugyanerre szólít fel minden valóban haladóan gondolkodó embert.
(A szerző a Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezető-helyettese)
